Kistarcsa lakott területén és a határban is vannak feszületek. Ezek a régmúltban készültek, és bár mindegyiken szerepel egy rövid felirat – mely a készíttető nevét is tartalmazza –, de napjainkban már a leszármazottak sem tudnak róla. Ettől függetlenül időnként virágot és mécsest is látni előttük, de nem ismert, hogy kik helyezik el azokat.

Mivel ezeknek a feszületeknek a felállítása meglehetősen költséges volt, valamilyen jelentős okának kellett lennie, hogy egy ember vagy egy család vállalta ezt az anyagi áldozatot.

Elhatároztuk, hogy felkutatjuk, melyik feszületet milyen indíttatásból állíttatták. Ahol szükségesnek látjuk, rendbe hozzuk a környezetet – ez utóbbi elhatározás inkább a határban állókat érinti, mert azok elhanyagoltabbak.

Kezdeményezésünk eredményeképpen két, igen vallásos, és egymással rokonságban lévő család egy új feszületet állított Kistarcsa határában, a Gyinyiszkának nevezett terület egyik útelágazásánál.

A rendszerváltást követően, az 1990-e években megjelent Kistarcsán egy újság Helyi Közérdekű Hírek címmel. Ebbe a helyi események mellett az itt élők által írt egyéb írások, így versek is bekerültek.

Egy idős házaspár hölgy tagja is írogatott, és elmondása szerint néhai édesapja, Horváth Elemér is szívesen forgatta a tollat.

Mivel a házaspárnak nem voltak gyerekeik, mindenüket a helyi katolikus egyházra hagyták. Az elhalálozásuk utáni rendrakás során sok dossziét találtunk, melyeket akkor nem is néztünk át, de eltettük. Most, a projekt megvalósítása során került elő a hagyaték, és átnéztük a rengeteg anyagot. Mint kiderült, az említett édesapa – foglalkozását tekintve adótanácsadó – sokat publikált a két világháború közötti időszakban. Írásai elsősorban Budapest régmúltjával foglalkoztak.

Találtunk még hat dossziényi verset, kézirat formájában. Ezek a II. világháború után készültek, és nem csoda, hogy nem jelentek meg nyomtatásban, mert többségük az akkori államhatalommal kapcsolatos elmarasztalás.

A versek többsége nem képvisel különösebb irodalmi értéket, de hossza vitákkal kísért egyeztetéseket követően egy kötetnyit kiválogattunk közülük. Ezeket beszkenneltük, majd begépeltük, és a szerkesztést követően elindítjuk a nyomdai előkészítést.

Az internet és a mobiltelefon korában egyre kisebb a hagyományos postai forgalom. A mai fiatalok többségének eszébe sem jut képeslapot küldeni egy távoli helyen történő tartózkodása esetén. Néhány évtizeddel ezelőtt még természetes velejárója volt a kirándulásnak, nyaralásnak, hogy az ember írt néhány üdvözlő sort a helyi képeslapra, aztán hozzátartozóinak, barátainak címezve feladta a postán.

Ez az idő múlásával és a technikai fejlődéssel bekövetkezett szokás elmaradás késztetett minket arra, hogy összegyűjtsük a régi kistarcsai képeslapokat. Próbálkoztunk ezzel szűkebb környezetünkben is, de valójában az ország más részein találtunk számunkra értékes leleteket, hisz ezeket innen küldték el.

A képeslapok gyűjtése még folyamatban van, de megkezdtük az anyag feldolgozását. Egy albumot szeretnénk kiadni belőlük. Terveink szerint mindegyik képeslaphoz írunk majd rövid ismertető szöveget, tudatva az érdeklődőkkel, hogy mit is takar az adott felvétel. Erre azért is szükség van, mert időközben jelentősen megváltozott városunk képe. Kerültek hozzánk olyan régi felvételek is, melyek által ábrázolt épületek már nincsenek is meg.

Úgy érezzük, ennek a folyamatnak jelentős helytörténeti eredménye lesz.

Minden településen vannak érdekes emberek. Ki ezért, ki azért különbözik az átlagembertől. Ezek a személyek gyakran képezik szóbeszéd tárgyát, azaz pletykálnak róluk a helyi lakosok.

A velük kapcsolatos történetek a sokszori elmondás során – a mesélő szándékától függetlenül – némileg változnak, színesebbé válnak, így lesz belőlük legenda.

A helyi legendák általában két-három generáción keresztül élnek, aztán szép lassan a feledés homályába merülnek. Ezért határoztuk el, hogy összegyűjtjük a napjainkban még ismerteket, majd írásba foglalva emlékül hagyjuk az utókornak.

Összeírtuk a látókörünkben lévő idős embereket, azokat, akikről tudjuk, hogy szívesen elevenítik fel a régmúlt idők eseményeit, emlékeznek vissza ifjúságok kellemes emlékeket idéző élményeikre. Meg is beszéltük velük, hogy felkeresik őket fiataljaink, és hangfelvételt készítenek a beszélgetésről.

A fiatalok rendelkeznek a felvételekhez szükséges technikai eszközökkel, de fel kell készíteni őket, hogy az általuk meglátogatott idős mesélő miről beszél szívesen, miket lehet – és miket kell – kérdezni tőle.

Ezen a téren még van tennivalónk, mert előfordulnak tartalmi hiányosságok, van, amikor a felvétel minősége nem megfelelő, máskor a számítógépre történő átvitellel vannak technikai nehézségeink.

Végeredményképpen szeretnénk egy kötetben összefogni a Kistarcsán jelenleg fellelhető helyi legendákat.

Településünk lakossága az utóbbi években jelentősen megnőtt. Ez a földrajzi elhelyezkedésünknek köszönhető. Mivel Kistarcsa Budapesttel határos, sokan költöznek ki a fővárosinál nyugodtabb, csendesebb környezetbe. De azok a vidékiek is, aki Budapesten jutnak munkalehetőséghez, szívesen telepednek le nálunk. Ezeket az embereket máshová kötik gyökereik, de vannak köztük érdeklődők, akik szeretnének többet tudni új településükről. Ezen túlmenően gyakran megfordulnak itt az ország más tájairól vagy külföldről érkező idegenek is. Töredelmesen be kell vallanunk, hogy a tősgyökeres helyiek közt is vannak szép számmal, akik tudnak valamit Kistarcsáról.

Ezek a tények késztettek minket arra, hogy kialakítsunk egy helyi kulturális körutat.

Készítünk egy brossurát, melynek segítségével egy adott ponttól kiindulva végigjárhatjuk Kistarcsa valamilyen szempontból érdekes helyszíneit. Minden nevezetes pontnál lesz egy tábla, mely ismerteti az adott helyre vonatkozó információt. A látogató kezében lévő brossurán feladat is olvasható lesz, melynek teljesítése igazolja majd ottjártát – mindenhol egy adott betűt kell feljegyezni, majd ezeket összeolvasva egy értelmes szó jön ki.

A kistarcsai temetőben volt egy sírhely, ahol fekete gránit obeliszk felirata jelezte, hogy ez a Krajna Család temetkezési helye. Mivel a családnak már egyetlen leszármazottja sem él, a sírhely elbontásra került. Az obeliszk felirata szerint az első idetemetett személy 1911-ben, az utolsó 1968-ban hunyt el. Észrevettünk azonban egy hiányosságot. Feltűnt, hogy egy személy neve hiányzik a sorból. Utánajártunk, és kiderült, hogy az 1945-ben elhunyt Krajna János neve nem került fel.

Krajna János egy jómódú hithű katolikus családba született festőművész volt, akinek képei napjainkban is megtalálhatók különböző galériákban, egyik festménye pedig a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.

1945-bem a zsidóüldözés során kiderült, hogy ősei közt volt zsidó, ezért a helyi táborba internálták. Ezt, az akkor 70 éves köztiszteletben álló férfi oly nehezen viselte, hogy szívroham következtében meghalt. Ehhez az információhoz nem hivatalos úton jutottunk, ezért megpróbáltuk kideríteni a halál valós okát. Sajnos a Holokauszt Emlékközpont és a Pest Megyei Levéltár dokumentumaiban sem szerepel Krajna János neve. A kutatást folytatjuk, de ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mi lett a sorsa az internálótáborban elhunytak holttestének.

Krajna János életútjának feltárását követően emléktáblát helyezünk el egykori lakóházának falára.